2013. július 26., péntek

Komizás !!!

Légyszi írjatok valami kommentet ,hogy jó e amit írok mert ha nem  akkor szeretnék változtatni ezen . 3 komment elég lesz :))) előre is köszi :))) Ha meg jó akkor jó olvasást kívánok :))) Komit ne felejtsétek el :DDD

2013. július 23., kedd

5.rész

5.rész

Bo szemszöge
Nem is értem mit csinálok. Nem akartam elhívni de egyszerűen csak kicsúszott a számon . Nem tudom mi történt velem annyira megbabonáztak a szemei hogy muszáj voltam valamit mondani . De nem is annyira bánom mert  annyira jó a társasága . Végre ő az első ember aki hozzám szól és nem lekezelően beszél velem . De amint megérkeznek Gregék már Harry sem fog velem szóba állni . De legalább találkoztam vele aminek nagyon örülök . – Kiszálltam a zuhany fülkéből és gyorsan megtörölköztem . Egy piros pulcsit vettem fel egy fekete csőgatyával és egy fekete tornacipővel . Az ételeket bepakoltam egy piknik kosárba . Sütöttem muffin  meg csomagoltam mini szendvicseket meg raktam el üdítőt meg egy kis gyümölcsöt is tettem epret amihez csokit is raktam meg szülőt is . Az egyik szekrényből kivettem egy pokrócot is. Ép hogy kivettem már kopogtak az ajtómon . Kinyitottam az ajtót és Harry állt előttem .
- Szia – köszönt és egy nagy mosolyt villantott az arcára
- Szia – köszöntem én is és mosolyra húztam a számat . Kiléptem az ajtón bezártam magam mögött . Elindultunk a part felé .
- És hová megyünk – kérdezte
- Oda – mutattam  arra a részre ahová megyünk . Egy sziklákkal körülvett területre mentünk . A tenger vize lágyan mosta a partot .  Oda sétáltunk és elővettem a pokrócot és leterítettem a földre . A kosarat letettem és én  leültem és Harry is így tett .  Kivettem a kosárból az ételeket és letettem. Odaadtam Harrynek egy tányért és egy poharat is .
- Köszi- mondta és mosolygott.
- Milyen innivalót kérsz ? –kérdeztem
- Milyen van ?
- Hét van víz , cola , limonádé és fanta.
- Akkor limonádét kérek . – öntöttem Harrynek az üdítőből . Egy mosollyal köszönte meg .
- Kajából van szendvics három fél  meg sütöttem muffin meg van gyümölcs is szőlő meg eper és raktam hozzá csokit is – mondtam
- Tudsz sütni ?- lepődött meg
- Igen . – nevettem fel egy kicsit
- Én is tudok valamennyire mert pék voltam de mióta híres vagyok egyáltalán nem sütöttem .
- Pék ?- kérdeztem
- Igen nyári meló volt .
- És hogy is lettél énekes ?
- Hát igaziból nem tudom hogy akartam az lenni …. Egyszer anyuval mentünk haza az iskolából és az egyik kedvenc számomat énekelte a rádió és akkor én is elkezdtem énekelni és anyunak nagyon tetszett. Aztán nagyon gyakran énekeltem és nagyon szerettem . Még ének tanárhoz is jártam . Aztán olyan 14-15 lehettem amikor lett egy bandám . Én voltam az énekes . Felléptünk az iskolában is és amikor megtapsoltak annyira jól esett hogy azt akartam hogy mindenkinek énekeljek . Így jelentkeztem az x- faktorba. Ott összeraktak a fiúkkal . Igaz nem nyertünk de együtt maradtunk és Simon ragaszkodott hozzánk ezért tovább folytathattuk az énekesi karrierünket és megcsináltuk az első videoklipünket is . – mesélte és láttam hogy csillogott a szeme amikor beszélt .
- A többiek milyenek ? – kérdeztem
- Hát imádom a fiúkat. Mindig annyit hülyéskedünk .
- És mesélsz róluk egy kicsit –  úgy kérdeztem mint  az a kislány a gluból (amikor olyan aranyosan néz)
- Igen . Öten vagyunk összesen .  Hát van Liam ő hát … nagyon gondoskodó és ő a csapat esze mindig tudja hogy mi a jó és ha tanács kell hozzá minden ügyben fordulhatsz . De általában a többiek is tudnak jó tanácsot adni de ő minden ügyben tud . Ő a legérettebb köztünk . Akkor ott van  Louis is . Ő a legidősebb köztünk de ő humorizál a legtöbbet . Nagyon poénos ember mindig fel tud vidítani . Mindig röhögünk rajta . Akkor ott van Niall ő az ír szerencse manónk . Rajt is mindig röhögünk és ha valami bajod van akkor hozzá is fordulhatsz mindig végig hallgat de nem biztos hogy tud jó tanácsot adni de végig hallgat .És még annyit Niallról hogy nagyon sokat eszik de komolyan mint egy porszívó . Tényleg róla jut eszembe . Nagyon jó sütsz .Ezért majd rejtegetnem kell téged előle még a végen elvesz tőlem . – mosolyodott el .
- Ugyan – legyintettem egyet és elmosolyodtam
- Remélem is . És még ott van Zayn . Először is ami a legfontosabb az az hogy még viccből se mond azt hogy kilóg egy tincs a hajából  mert akkor vissza megy és újra csinálja a haját és az nem  2 perc hanem 2 óra . - nevetett fel .
- Oké megígérem – tettem az egyik kezemet a szívemre a másikat meg a levegőbe. És nevettük egy jót .   Elfogyasztottuk az összes ételt . Mire megettük mind teljesen besötétedett és a csillagokat is lehetett látni .
- Bo ? – szólított meg kérdő hangon de annyira lágy volt a hangja hogy teljesen megborzongtam tőle jó értelembe .
- Igen – fordultam felé
- Te is mesélnél valamit magadról ?- kérdezte . Hirtelen felültem és nem tudtam hogy mit mondjak . A szívem hevesen kezdet el verni mert még soha senki nem kérdezett tőlem ilyet. Gyorsan kellett döntenem . De ő is mesélt magáról is én is így teszek . Arra  a döntésre jutottam hogy mesélek magamról valamit de nem mindent .Bólintottam egy aprót.   Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
- Emlékszem amikor kicsi voltam olyan 5 éves apa és anya mindig ide hoztak ki . Lefeküdtünk a homokba és néztük a csillagokat . Anya mindig olvasott a csillagokból és mindenféle történeteket mondott nekünk . – elmosolyodtam a lehető legjobb emlékem alapján és erre Harry is elmosolyodott. – Tudod anya siroki származású és félig meddig én is az vagyok .
- Az mit jelent hogy siroki ?
- Az egy indián törzs .- mondtam
- Nos tudod a  sirokiak megtanulnak nyomokat olvasni a Napból tájékozódni meg ilyenek . Megtanulunk lovagolni íjazni is és hogy a növények mérgezőek e vagy nem de ugyanez érvényes az állatokra is mármint a kígyókra pókokra meg hasonlóakra .
- Az tiszta jó – ő is üt fel mert eddig feküdt .
- Nos igen ez nagyon jó Nagy Sas gyakran látogat meg hogy tanítson engem és hogy ne töltsem minden időmet robotolással .
- Robotolsz egész nap ? Miért?  Hisz ez a szállod a tiéd nem kellene dolgoznod .
- Amikor meghaltak a szüleim apa testvér örökölt meg ezt a szállodát és csak akkor lesz az enyém ha betöltöm a 18at .  És ők nem törődnek velem egyáltalán .
- Ugyan nem hiszem el .
- Pedig így van . Amikor meghaltak a szüleim senkinek sem meséltem hogy milyen nehéz ez nekem .
Gregék csak egy  napig gyászoltak az is a temetésen volt aztán semmi . Engem elküldtek ide ebbe a fa házba és ők meg a szállodában laknak . Nekem mindenért meg kell dolgoznom nekik meg semmiért a szállodát is nem Greg vezeti hanem van erre ember és így neki se kell dolgozni .
- Ez nagyon szörnyű . És kik azok a Gregék?- kérdezte
- Ő apu testvér és van egy feleség és két lánya . Őket egyáltalán nem szeretem .
- És ki az a Nagy Sas ?
- Ő anya apukájának a legjobb barátja .
- És a nagyszüleid még  élnek .
- Nem egyik sem . – lehajtottam a fejem és éreztem hogy a szembe könnyek szöknek . A torkomban megjelent az a maró érzés . A  lefolyó könnyeim éreztem hogy marják az arcomat . Harry ezt látta és letörölte .
- Ne sír – ölelt át és szorosan tartott . Simogatott  nagy kezeivel.Bejárta a hátam minden egyes részét. Egy furcsa érzés jött rám . Nem tudom megfogalmazni hogy milyen érzés de nagyon jó . Az egész testemet jóleső melegség járta át . Erre én még jobban hozzá bújtam hogy még jobban érezzem ezt a melegséget . Arcomat belefúrtam a mellkasába és beszívtam mélyen az illatát . Az illata mámorító volt . A szívem hevesebben kezdett el verni . Őrült tempóban . A vér az érimben elkezdett száguldozni . A könnyeim már egyáltalán nem folytak nem is akar több elő jönni . Teljesen megnyugodtam annak ellenére hagy a szívem úgy zakatolt mint egy gőzmozdony . Nagyon sokáig voltunk így egymást átölelve . A pillanatot én szakítottam meg . Elhuzodtam .
- Menni kellene már nagyon későre jár – mondtam
- Igen szerintem is . Mennyi az idő ? – kérdezte. ránéztem a holdra és egyből tudtam hogy mennyi az idő .
- 2 óra múlt pár perccel
- Ezt honnan tudod ? – csodálkozott .
- Tudod mondtam hogy siroki vagyok és tudunk ilyeneket .
- Nem hiszem el . Nem hiszek neked – erre előkapta a telefonját és megnézte .- Ezt hogy?….. nagyon jó  tipp volt . Mert 2 óra múlt 4percel . Hogy ha ilyen tippjeid vannak elviszlek lottózni . –nevetett fel .
- Tényleg tudom hogy mennyi az idő a hold járásából tudom. De ha a Nap lenne fenn akkor meg onnan tudnám . – közben sétáltunk a házam felé. Megálltunk a hazám előtt és a kosárban elkezdtem keresni a kulcsomat . – Nem találom a kulcsokat . –mondtam és még mindig matattam a  kulcsok után . Harry elővette a telóját és megvilágította a kosarat de még akkor sem találtam meg .
- Ez jól el tűnt . – a kulcsokat nem találtam meg de már fél óra után feladtam .
- Most mit csináljak ? Nem tudok máshol aludni .
- De szerintem tudsz . –mosolygott
- Hol? –néztem rá furán
- Nálunk a lakosztályban .  Az én ágyam hatalmas .
- Nem az ki van zárva nem szeretnélek titeket zavarni .
- Egyáltalán nem zavarnál .
- Biztos?
- 1000%.
- Rendben de akkor jó lesz a kanapé is .
- Nem szeretném hogy rosszul aludj . Mellettem kényelmesen lehetsz . – erre nem mondtam semmit. Harry elindult és én követtem őt . Amikor beléptem a lakosztályba levettem a cipőmet . Odamentem a kanapéhoz és leültem rá .
- A szobám az ott van .
- De én itt szeretnék aludni
- Jó nem szeretnék erőszkoskodni . – sóhajtott . –Hozok neked egy pokrócot . – Harry hozott nekem egy pokrócot , odaadta  nekem és én betakaróztam vele.
- Köszönöm . És jó éjszakát Harry . –mosolyogtam rá lágyan .

- Nincs mit . És szép álmokat . – Harry elment a szobába  de mielőtt becsukta volna vissza szólt nekem . – Ha velem álmodsz akkor biztos hogy jó lesz . – suttogta nagyon halkan de én hallottam . Elmosolyodtam ezen és becsuktam a szemem és mosolyogva aludtam el . Talán  most először mióta meghaltak .

2013. július 13., szombat

4.rész

4.rész

Harry szemszöge

Reggel amikor felkeltem nagyon fitt voltam . Kikeltem az ágyból és kimentem a nappaliba majd a konyhába de mindenki aludt még  . Megnéztem hogy mennyi az idő és 7:25öt mutatott .  Már értette hogy miért nincs fenn senki . Nem volt tovább aludni vagy  lustizni ezért gyorsan lezuhanyoztam beállította a hajam felvettem egy ruhát és elmentem egy kicsit sétálni . Nem tudom mert mentem de egy parkhoz értem és bementem . Ha el is tévedek van GPS a telefonomban és ha az se lenne jó akkor is valamik fiút megkérném hogy jöjjön értem ezért döntöttem el hogy bemegyek .  Hosszasan sétáltam  a madarak is csicseregtek  szépen sütött a nap az égen egy felhő se volt . Csinos lányok itt ott kocogtak futottak . Mindegyiket meg is néztem . De rossz vagyok már így korán reggel . Szerencsémre nem ismertek fel . Sétáltam sétáltam egyszer csak egy lány pillantottam meg hosszú combok formás fenék kirajtolta körvonalát a rövid nadrágja . Éppen fekvőtámaszozott . Felismert Bo volt . Minden porcikám azt monda hogy menjek oda hozzá . Lábaim akaratlanul is megindultak .  A szívem hevesebben kezdett el dobogni . Oda értem hozzá .
- Szia Bo – mondtam és rámosolyogtam
-ÁÁ…szia Harry – és rám nézett nekem a szívem kihagyott két ütemet és a vérem is megfagyott egy pillanatra .
- Edzünk…. edzünk ? –kérdeztem
- Igen –lihegett – Ahogy látom neked is kéne mondta halál komolyan .Én erre egy döbbent fejet vágtam . Még sem olyan ez a lány amilyennek képzeltem . Egy más szemébe néztünk és ő erre elmosolyodott és fel nevetett .- Azt hitted komolyan mondom ? – ekkor én is elmosolyodtam
- Egy pillanatra tényleg elhittem – mosolyogtam – Amúgy is én izmos vagyok – erre befeszítettem egyet – ő erre megint csak felnevetett
- De te miért is edzel jó alakod van – mondtam . egy kicsit elpirult
- Hát …tudod nagyon sokat eszem és valahogy le kell adni – mosolygott – meg amúgy is jól esik reggel egy kicsit futni ezzel egy kicsit felfrissülők – mondta .
- Én akkor szoktam futni amikor egy kicsit egyedül szeretnék lenni vagy ha gondolkodnom kell . Akkor jó tesz .
- Igen.. – mondta és lehajtotta a fejét
- Amúgy megzavartalak ?- kérdeztem
- Nem de hogy is de lett volna még húsz fekvőtámasz .
- Akkor ha megengeded levezénylem neked – mosolyogtam rá –
- Rendben  .
- Akkor gyerünk hasra – erre elkezdte csinálni – Egy , kettő ,három , négy , öt , hat …..- mondogattam  Nagyon jól csinált, bele sem tudtam kötni hogy mondjuk lejjebb vagy hogy feljebb vagy lejjebb a csípőt vagy rendesen nyújtsd ki a kezedet .  Semmi egyszerűen remekül csinálta .  Egyhúzamra megcsinálta az egészet egyszer sem állt meg . – Jól van ügyes voltál . – dicsértem meg .
- Köszi – lihegett megint
- Van kedved velem sétálni egy kicsit?  - kérdeztem
- Hát eléggé büdös vagy így edzés után de ha elviseled akkor igen .
- Elviselem – mosolyogtam – és legalább vissza találok a szállodába
- Nem tudod hogy vagy ?
- De …egy parkban – erre körülbelül egy xd képet vágott.
- Jó úgy értettem hogy nem  tudod hogy merre kell menni szóval nem tudod hogy vagy csak megtudod állapítani hogy hol vagy . – hadarta egy kicsit mert egy levegővel akarta mondani és a végére majdnem elfogyott neki ezért hadart
- Nagy tüdőd van – mosolyogtam és ő is elmosolyodott. elkezdtünk sétálni nagyon sokat beszélgetünk de megint nem beszélt magáról . Egyszer csak megcsörrent a mobilom és Liam nevét írta ki . – Szia Liam .
- Szia . Hol vagy ?
- Egy parkban sétálok…. miért ?
- És mikor jössz haza ? mert tudod megígérted hogy velünk reggelizel
- Ja tényleg mindjárt ott leszek oké ?
- Rendben siess mert Niall már nagyon nyavalyog . Na szia .
- Oké …Szia – tettem le a telefont . Bocsi sietnem kell megígértem  a srácoknak hogy együtt reggelizünk .
- Akkor menjünk – hamar oda értünk a szállodához .
- Van kedved velem ebédelni –kérdeztem és belenéztem a gyönyörű barna szemeibe .
- Hát..nem tudom mert dolgoznom kell – hajtott le a fejét
-  Akkor majd legközelebb – mondtam . Egy kicsit szomorú voltam mert nagyon szerettem volna megint találkozni vele mert annyira jól érzem magam vele .
- De ha esetleg van kedved este a parton enni akkor …
- Igen lenne kedvem – vágtam rá egyből
- Akkor ne vacsorázz és akkor kilenckor találkozunk . Ha a faházom előtt találkozunk az jó ?
- Igen akkor odamegyek – mosolyogtam . – De most már szia mert a többik éhen fognak halni miattam .
-Szia – mosolygott . Annyira szép a mosolya annyira várom hogy újra lássam . Nagyon jó a természetem és ő úgy érzem hogy megért . És ráadásul nagyon gyönyörű . A szépsége nem fogható senkiéhez . Szép hosszú barna hajak és nagy barna szemek az ajkai hibátlanok az alakja tökéletes és hosszú combjai vannak  .  Úr isten miről beszélek . Nem nem mondtam semmit csak a tényeket soroltam fel .
- Szia azt hittem hogy már sohse nem érsz ide – jött oda hozzám Niall
- Itt vagyok – mosolyogtam
- Hol voltál reggel mindenhol kerestünk .
- Sétálni voltam a parkban .
- Hol ?- kérdezte Liam
- Nem tudom valahol a szállodán kivűl van – vakartam meg a tarkómat mert még egyszer nem találnék oda
- És haza találtál ?- kérdezte Zayn – Mert még nem ismerjük a járást erre felé
- Hát …volt idegen vezetőm – mondtam és egy éreztem hogy az arcomba megy egy kis vér
- Ki?
- Egy lány . –válaszoltam
- Ujuj …. milyen lány ? – Niall elkezdte húzogatni a szemöldökét
- Mindegy nem fontos – kicsit füllentettem mert nagyon szerettem volna találkozni 
- Harry amúgy este bulizni megyünk – mondta Louis és megfogta a vállamat
- Bocsi én nem érek rá mert este találkozom van – mosolyogtam amikor arra gondoltam hogy találkozni fogok Boval .
- Jaj értem- mosolygott Louis perverz
- Louis drága nem lesz semmi olyan – mondtam
- Etess mást kincsem ismerem ám a nőügyidet és azt is tudom hogy folyton megcsalsz – szipogott – mi baj van velem hogy ilyeneket csinálsz ? – leültünk az asztalhoz és Louis még mindig sírást imitált . Ezen mindenki jóízűen nevetett egyet .
- Louis ügye megbocsátasz ? kérdeztem megbánt fejjel

- Jaj rád ki tud haragudni ?- legyintett egyet kislányosan erre elmosolyogtam magam.  A délután lemenetük a partra és ott játszottunk a fiúkkal a lányok inkább csak napoztak . De mi ezt nem hagytuk és bedobtuk őket a vízbe . Mire kijátszottuk magunkat  7:30at mutatott az idő és elmentem lezuhanyozni előkeresni a ruhámat hogy mit vegyek fel . Amikor kész lettem 8:30at mutatott az idő ezért elindultam. Amikor odaértem a kis faház elé bekopogtam …..

2013. július 9., kedd

3.rész

3. rész

Bo szemszöge

Ma elutaztak és ennek nagyon örülök . Végre nem csicsáztatnak . Egy kicsit szabad lehetek. Elmeséltem az egész napomat . Amikor befejeztem a mondanivalómat akkor egy kicsit még maradtam. Visszaemlékeztem amikor még itt voltak . Elindultak a könnyeim a pár emlék felidézése miatt . Már só szerint sírtam . Nem sok idő telt el és hallottam hogy valaki jön . Hallottam a cipője hangját ahogy koppan egy kicsit a homokban . Hallottam hogy leül mellém és megszólal .
- Mi a baj – kérdezte . Nagyon rekedtes hangja volt amitől egy kicsit megnyugodtam de nem tudtam beazonosítani hogy kié . Még sohasem hallottam így nehéz is lett volna . Felnéztem egy kicsit hogy lássam ki sajnált meg ennyire . Egy göndör hajú zöld szemű fiú volt az . olyan ismerős arca volt csak nem tudom hol láttam . Biztos a szálloda egyik vendége.
- Semmi – mondtam és letöröltem a könnyeimet  az arcomról .
- Ok nélkül nem sír az ember – monda és egy fél oldalas mosolyt ejtett felém  . Szép volt a mosolya .
- Hát ez egy nagyon hosszú történet és mivel nem ismerjük egymást nem szeretném elmondani.
- Oké értem – mondta megértően . –  Miért egy sírkő mellet sírsz ? – tette fel az egyszerű kérdést ami nekem a szívembe mintha egy kést döftek volna úgy fájt . Megint elkezdtek sűrűbben kezdtek el hullani  a könnyeim .  Ő ezt észre vette és az egyik kelét a vállamra tette és a mások kezét a derekamra csúsztatta és magához ölelt . Egy kicsit meg ijedtem mert még senki nem csinálta ezt . Volt hogy ide tévedtek páran amikor én is itt voltam . Ugyanaz volt a beszélgetés eleje mint amit vele kezdtem el . De amikor azt mondtam hogy „semmi” akkor mindegyik elment . Ezért lepett meg hogy megölelt . Olyan volt az ölelés mintha mindentől óvni szeretne  , biztonságot nyújtó . Mikor már nem féltem annyira egy kicsit odabújtam hozzá. Mikor már kellő képen megnyugodtam egy kicsit elhúzódtam .
- Köszi – mondtam hálálkodva .
- Nincs mit –mondta egy féloldalas mosoly kíséretében . – Amúgy a nevem Harry –nyújtotta felém a kezét
- Az enyém meg Bo – mondtam és megfogtam a kezét .
- Te vagy a szálloda igazgatója ? –kérdezte
- Ha úgy vesszük akkor igen ha meg úgy akkor nem . –mondtam és lehajtottam fejem .
- Akkor elmagyarázod – tette fel a kérdést amit éreztem hogy fel fog tenni .
- A szüleimé volt ez a szállod és …- folytattam volna ha nem vág közbe .
- Hogy hogy volt ?
- Meghaltak – megint könnyek szöktek a szemembe és kicsordult belőle egy-kettő .
- Bocsi én nem akartam …én nem tudtam …sajnálom – dadogta
- Semmi gond nem tudhattad
- De rájöhettem volna mert ez itt egy ….- nem mondta ki azt a szót  mert tudta hogy megint elsírnám magam.
- Igen ez igaz – értettem vele egyet .
- Hol laksz? –kérdezte
- Ott – mutattam a kis fa házra .
- Akkor gyere elkísérlek és főzők neked egy meleg teát az jót fog tenni . – megfogta a karomat és segített felállni és a házamhoz vettük az irányt .Kinyitottam az ajtót és a konyhába mentem egy teát csinálni .
- Nem nem én csinálom meg a teát – kivette a kezemből a filtereket és letette a pultra . Megfogta derekamat mind a két kezével és az asztalhoz vezetett . Leültem az egyik székre és néztem hogy vissza megy a pulthoz . Felrakta a vizet  forrni .
- Akkor elmondod hogy ha úgy vesszük akkor enyém a szálloda ha meg úgy akkor nem . – Vettem egy mély levegőt .
- Nos a szüleim meghaltak egy autó balesetben amikor nyolc éves voltam . És hát rám hagyták a szállodát ,de még nem az enyém mert a apu testvére vette át a vezetést .
- Legalább nem vagy egyedül itt van a családod melletted . –láttam hogy ebben az egészben szeretne  valami jót  mondani . De sajnos nem tudja hogy mi a helyzet ezzel az egésszel . 
- Hát ez nem egészen van így – lehajtottam fejem
- Ezt hogy érted – vágott értetlen arcot .
- Ez nagyon hosszú lenne elmesélnem – mondtam
- Most azért mondod ezt mert tényleg nagyon hosszú vagy mert nem akarod nekem elmesélni – tette fel a kérdést és még mindig mosolygott . Én is elmosolyogtam magam .
- Mind a kettő – mondtam és még mindig mosolyogtam . Nem tudom miért de folyton arra késztetett hogy ezt tegyem . Eközben kész lett a tea .
- Kész a tea – odament megízesíteni  ( mivel kicsi a lakásom az ’ ebédlő’ meg a konyha egy részben van ) a teát . – Hol találok egy bögrét ?
- A mosogató feletti szekrényben – mutattam a szekrényre . Kiöntötte nekem a teát és oda adta . Nagyon finomra csinálta . – Finom lett – rámosolyogtam . Vissza mosolygott rám úgy mintha azt akarta volna mondani hogy ez természetes .
- Nem baj ha itt maradok egy kicsit beszélgetni ? – kérdezte
- Te beszélgetni szeretnél velem ? – tettem fel a kérdést mert eddig senki se szeretett volna velem beszélgetni.
- Igen… Miért olyan furcsa ez – értetlenkedett
- Hát … mert ..ööö – dadogtam – velem senki sem szokott beszélgetni .- Megint csak lehajtottam a fejem .
- Miért ?
- Ez a történetem része amit nem szeretnék elmesélni .
- De akkor ügye nem bánod hogy itt maradjak .
- Nem –megint csak mosolyogtam és felcsillantak a szemei hogy végre valaki beszélgetni szeretne velem .
- Azt hittem hogy igen fogsz mondani -  tette a szívére a kezét és úgy tett mintha megijedt volna . Egy kicsit felnevettem és ö is így tett . Sokat beszélgettünk ,de főleg ő beszélt a barátairól hogy velük alkot egy közös bandát és hogy mennyit szoktak szórakozni meg hülyülni. Azt is mondta hogy nagyon híresek és majdnem mindenhol voltak már . Én nem hallgatom az ő zenéjüket meg semmilyen mai zenét mert az apukám nagyon szerette a rockot a blues a rock and rollt és ezzel együtt én is megszerettem . Én nagyon zárkózott voltam és nem meséltem magamról semmit . De ő se mesélt magáról csak a többi fiúval való hülyeségeikről .  De nem bántam mert végre beszélgethettem valakivel és közben jól is éreztem magam . Talán a szüleim halála után ez volt a legjobb napom . De még az 1 hónap is amit Nagy Sassal töltök el évente . ( Nagy Sas majd kiderül hogy kicsoda a következő részekben ) . Már este felé járt az idő ezért Harry elköszönt tőlem .
- Szia Bo jó éjszakát
- Szia és neked is- mondtam mosolyogva . Erre ő magához húzott és megölelt . Vissza öleltem . Megint ugyan olyan érzés fogott el mint amikor a sír mellett ölelt meg . Biztonságot és védelmező nyújtó az ölelése . Beszippantottam illatát ami nagyon kellemes volt . Szívem gyorsabban kezdett el verni a vérem is száguldozni kezdett . Nagyon furcsa volt az érzés . Ilyet még soha sem éreztem .
Egyszerre húzódtunk el a másiktól. Egymásra mosolyogtunk és elment .Becsuktam az ajtó és elmentem lezuhanyozni. Mikor kész lettem befeküdtem az ágyba és elaludtam.


Harry szemszöge

Vissza   menetem a lakosztályunkba . Milyen aranyos ez a lány . És nem is az az örült rajongó . De azt is látom rajta hogy nagyon szenved . Lehet hogy a családja nem is törődik vele ? Mondta hogy meghaltak a szülei ami nagyon nagy trauma főleg ha nyolc éves korodban veszted el őket . Nagyon nehéz lehet neki . Amúgy nagyon jól éreztem magam vele . Nagyon szép mosolya van na és a szemei annyira gyönyörűek mese szépek . Jézusom Harry miket mondasz . Nyugi csak tényeket mondok abba nincsen semmi . De akkor is annyira szép . Ilyen szép lánnyal még nem is találkoztam . Na jó állítsd le magad . Bementem a lakásukba . Többiek még fent voltak .
-Sziasztok huppantam le a Louis mellé – üdvözöltem őket .
-Szia- köszöntek egyszerre vissza
- Mi ez a nagy mosoly az arcodon – kérdezte Niall
- Semmi – mondtam és Bora gondoltam hogy milyen jól éreztem vele magam és hogy milyen szép .
- Mesélj a csajról – mondta Louis és elkezdte rebegtetni a szempilláját .
- Igen ,mikor fogod bemutatni vagy ez csak egy egy éjszakás kaland volt ? – kérdezte Zayn és húzogatni kezdte a szemöldökét .
- Hát …ööö –dadogtam- találkoztam valakivel de nem történt semmi
- Persze persze – mondat Liam és úgy bólogatott mintha nem hinné el amit mondtam .
- Tényleg – mondtam nagyon komolyan
- ÁÁÁÁ… szóval be kell cserkészni – csettintett egy mintha kipattant volna fejéből

- Nem –mondtam . Ez a lány annyira más . Nem tudom nem tudok rá úgy tekinteni mint a többi lányra, nagyon furcsa ez –gondoltam magamban . Fel álltam és bementem a szobámba . A többiek még mondtak valamit de arra már nem figyeltem . Gyorsan lezuhanyoztam megmostam a fogom felvettem egy tiszta alsónadrágot és befeküdtem az ágyba és próbáltam elaludni . 

2013. július 4., csütörtök

2.rész

Bo szemszöge

Reggel korán keltem mert ki kell kísérnem a repülőtérre a hárpiákat . Nem is tudok rájuk más szót mondani mint azt hogy hárpia. Felöltöztem gyorsan megreggeliztem és indultam át a szállodába  .  Szokás szerint bekopogtam . Mondták hogy bemehetek. Beléptem az ajtón és egyből letámadtak .
-Bo , siess már a végén még lekéssük a gépet .- nem is én voltam  késésben hanem ők és engem szidnak én csak türelmesen vissza szóltam hogy bocsánat , ez nagyon tud idegesíteni hogy engem hibáztatnak amit nem is én csinálok . Levittem az összes bőröndöt  az aulába és bepakoltam őket a kocsiba . Szerencsére nem kellett őket kikísérnem  őket mert nem fértünk volna be az autóba . Egy kicsit örültem is mert egy hétig nem kell az ő fejüket néznem és nem kell csettintésre ugranom .  Integettem neki illendően és magamban lejártam egy öröm táncot . Vissza menetem a  kunyhóba és átöltöztem edző ruhába  hogy fussak egy kicsi . Egy palackba töltöttem vizet és a csipógomat is elraktam hogy valami baj lenn akkor rám tudjanak szólni . Elindultam .
******
Amikor vissza értem a futásból  10 óra volt . Gyorsan lezuhanyoztam  és felvettem egy másik ruhát . Vissza menetem a szállodába hogy megnézzem minden jól megy e . Kicsit körülnéztem és láttam hogy minden a legnagyobb rendben van .

Harry szemszöge
Reggel elég nehezen keltem de amikor eszembe jutott hogy megyünk nyaralni Miamibe egyből jobban ment  a kelés . Gyorsan fogat mostam és megigazítottam a hajamat .  Amikor kész lettem ezzel lementem reggelizni  . Már azért is örülni fogok mert amikor elmegyünk  akkor lesz normális kaja  mert  itt minden reggel rántotta van amit Liam még mindig nem tud normálisan megsütni . Már mindenki lent volt kivéve Zayn . Lefogadom akármibe hogy a haját csinálja .
-Zayn gyere már mert mindjárt indulnunk kell – szót fel az emeletre Paul.
- Már jövök –szót vissza és hallottuk hogy lejön a lépcsőn .
- Ez gyors volt – mondta Louis
- De hogy …csak két órával hamarabb keletem – mondta és ásított egy hatalmasat .Mindenki gyorsan megette e reggelijét .
- Akkor indulás- pattantam fel a helyemről . Mindenki követte a példámat . Minden be pakoltunk a kocsiba és már indultunk a reptér felé és persze Miamibe .

Bo szemszöge
Délig az aulában voltam és nézem hogy minden rendben megy .  1 órakor  elmentem ebédelni most kivételesen a konyhára mert most nincsenek itthon a hárpiák . Sült krumplit ettem rántott húsival . Az ebédemet fél óra alatt fogyasztottam el majd visszamentem  aulába ahol egy kis gubanc volt a recepciónál  ezért oda mentem .
- Jó napot kívánok miben segíthetek ? – kérdeztem illedelmesen .
- Bocsi ez nem rád tartozik – mondta nekem egy 30 évében járó férfi . Bementem a recepció mögé és megkérdeztem Robertet hogy mi a helyzet .
- Az van hogy az 1D srácok előbb érkeztek . –mondta
- Szabad megkérdezni hogy ki vagy te ? – kérdezte megint az a férfi
- Per pillanat a szálloda igazgatójával beszél – mondtam teljesen komolyan mire a férfi és az 1D tagok elkezdtek röhögni
- Ez nagyon jó vicc volt – mondta az egyik srác akin csíkos póló és piros  gatya volt .
- Nem vicceltem – mondtam nagyon komolyan . Erre abba hagyták a nevetést és egy bocsánat kérő pillantást vetettek felém .
- Na mi a probléma ?- tetem fel a kérdést .
- Előbb érkeztünk és a kollégája azt mondta hogy nem mehetünk fel a lakosztályba mert később kellett volna jönnünk . – mondta Paul . Ezt csak onnan tudtam hogy a többi fiú közben megszólította .
- Rob van valami probléma hogy nem engeded fel őket – kérdeztem
- Csak annyi hogy nincs kitakarítva – monda és elhúzta közben a száját .
- Elnézést kérünk várni kellene mert nincs kitakarítva a lakosztály addig kérem foglaljanak helyet . Személyesen fogok intézkedni hogy minél előbb megkapják a szobákat . –mondtam Paulnak és közben egy hülye mosolyt vettem fel a arcomra .
- Köszönjük szépen- mondta hálálkodva . Elindultam a megkeresni a takarítókat hogy takarítsák ki minél előbb a szobákat . Felmentem velük együtt hogy segítsek nekik hogy előbb végezzünk . 8 takarítottunk . 45 perc alatt végeztünk is . Lementem az aulába hogy szóljak készen vagyok és hogy  „beköltözhetnek”. Szóltam az egyik hordár férfinak hogy vigye fel a cuccukat a szobájukba .
- Elnézést a kellemetlenségekért – mondtam amikor odaértem a fiúkhoz . – Elkészültünk a szobákkal . – mondtam . – Megmutatom a  szobáikat úrim .  Fölálltak és engem követtek .
- Megérkeztünk – mutattam az ajtóra és kinyitottam . A srácok elámultak hogy mekkora ez a lakosztály . Átadtam a kulcsokat Paulnak .
- Kellemes pihenést kívánok az uraknak – mosolyogva beszéltem
- Elnézést szeretnék kérni mert nem szóltunk ide hogy előbb jövünk .- Mondta Paul bocsánat kérő fejjel .
- Semmi baj nincsen . –  válaszoltam  egy megértő fej kíséretében.
 - Engedelmükkel most akkor távozok – az ajtó felé vettem az irányt . Lementem az aulába és szóltam  Robnak hogy én lemegyek a partra és teljesen rábízom a szállodát . Szóltam még neki hogyha van valami probléma akkor csipogjon rám . Nem is a partra indultam hanem anyuék sírjához . ( a szálloda mellé vannak eltemet nem pedig egy nagy temetőben ).Leültem és elkezdtem nekik mesélni a mai napomat .


Harry szemszöge
Harry szobája 
Kipakoltuk a cuccunkat a szekrényekbe . Mindenkinek volt saját szobája . Amikor végeztem kimentem  a nappaliba .
- Akkorát  röhögtem azon amikor az a kis csaj megszólalt hogy ő a szálloda igazgatója – és megint elkezdett nevetni Louis .
- Igen haver észrevettük . – mondtam mosolyogva .

- Egyébként csinos lány volt – szólalt meg ír barátunk Niall. igazat kellett neki adnom nagyon csinos lány volt . Amit Niall mondott csak bólogattam és magam elé képzeltem a lányt .Csinos lányokról jutott eszembe hogy valakit fel kelen szednem  az estére . ezért fölálltam és szóltam a fiúknak ,hogy majd jövök . Tudtam hogy nem fognak velem jönni mert ma érkeznek meg a lányok is és a fiúk azt mondták hogy megvárjál őket a szállodában.(Daniella, Perri , Elenor) .Niall meg biztos azt mondaná hogy ő csak akkor jön hogyha étterembe megyünk . Így elindultam a part felé . Nem nagyon ismerem még a szállodát így azt se tudom merre kell menni.  Mindegy, csak mentem ,mentem és sehol senki .Egyszer egy lányt pillantottam meg aki egy sírkő mellett ült….

2013. július 1., hétfő

1 .rész

1.rész

Bo szemszöge

A nevem Brooklyn Smith ( Bo a becenevem ) . 17 éves lány vagyok aki Miamiban él  egy hatalmas szállodában . Igazából nem is nevezhetném nagy szállodának mert a szálloda területén lehetőleg a legkisebb lakásban lakom . Amúgy ez a szálloda a leghíresebb itt Mamiban . Sok híresség itt fordul meg nálunk mint például Justin Bieber, Rihanna , Bruno Mars , Beyonce , Selena Gomez …. (ők fordultak meg nálunk a legtöbbször ) . Említettem hogy egy szállodában lakom ami egyébként az enyém. Azért az „enyém „ mert a szüleimé volt .Azért mondom hogy volt mert sajnos egy autó balesetben meghaltak 8 éves koromban . A balesetet csak én éltem túl és nagyon nagyon hiányoznak nekem a szüleim . Apu testvére vette át a szálloda vezetését és sajnos az én neveltetésemet is . Van egy felesége és két lánya . Ők mindent megkapnak amit csak szeretnének és a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Míg nekem dolgoznom kell azért hogy vegyek egy füzetet. Szabadidőm se lehet mert egy folytában tanulok és ha nem tanulok akkor pedig itt kell dolgoznom és egy vasast szem kapok érte . Alig várom hogy 18 éves legyek mert akkor megkapom a szállodát és csak az enyém lesz mert akkor már nagykorú leszek . És ők elmehetnek a fenébe és akkor egy kicsit boldog is lehetek . Nagyon szomorú vagyok a szüleim miatt . Minden nap kimegyek a sírjukhoz és elmesélem nekik az egész napomat ami mindig ugyan az . Igaz nem mindig mert az unokatesoim azok a elkéneztetett libák mindig sikerül neki kínos helyzetbe hozniuk és leégetniük  . NA mindegy már megszoktam . Az hogy kimegyek  a sírjukhoz  segített túllépni a nehéz napokon .

-Bo gyere már hányszor kell neked szólni – megint kezdődik 
-Megyek már – mondtam a kis magnó szerűségbe  vissza. A parton laktam egy nagyon kis fa házba ahol van egy kis fürdőszoba és  egy kis konyha meg egy kis hálószoba . Ők bezzeg a szállodában laknak és mintha ez nem lenne elég luxus lakosztályban és neki felhozzák a reggelit ami amúgy svédasztalos nekik addig nekem vagy megkell vennem vagy megkel fűznöm. Ezzel amúgy nincsen nagy bajom mert legalább megtanultam sütni főzni és nagyon szeretem is , jó ízük szokott lenni .Épp sétáltam a parton mert ügy fel kell mennem hogy miért is hívnak . (ezért át kell sétálnom a parton ).Be kopogtam a szabályukba .
-Tessék ki az? –kérdezte Gizella az egyik uncsi tesóm  nyávogó hangon . Undorodom kell ettől
-Bo vagyok bemehetek – kérdeztem .
-Igen gyere csak –beléptem az ajtón és mindenki ott ült apu testvér (Greg) a felesége (Miranda ) és a két lánya (Gizella és Anasztázia ) (Gizella az idősebb )
-Jó reggelt – köszöntem illedelmesen mintha valami cseléd lennék és annak is éreztem magam.
-Azért hívtunk ide mert elutazunk nyaralni  egy hétre Párizsba –mondta a mosolyogva Greg . Párizsba még sosem voltam soha annyira őrölök hogy elmegyünk . Úgyis beszélem a nyelvüket  felsőfokon. De összesen kilenc nyelven beszélek az anya nyelvemen kívül  felsőfokon.( Német horvát olasz orosz magyar francia spanyol svéd lengyel + angol ) Már kezdtem én is megörülni amikor Miranda megszólalt .
-Jó lenne ha bepakolnál nekünk most rögtön mert holnap korán reggel indul a gépünk !- monda nyávogó hangon . Már azt hittem hogy engem is magukkal visznek  mit is képzeltem hogy engem amikor csak egy szoba lány vagyok a számukra . És Gizella folytatta .
-Te itt maradsz és ügyelsz a vendégek kényelmére . Ja és amikor vissza jövünk akkor  itt fog nálunk nyaralni a One Direction és a 658 szobában fognak lakni és kérlek szólj a takarítóknak hogy jól takarítsák mert szeretnénk hogy a szálloda hírnevét növeljék és ha majd még eljönnének Mamiba a mi szállodánkat válasszák . –mondta mű mosollyal az arcán és mézes mázos undorító hanggal.
- Rendben szólok majd nekik hogy nagyon figyeljenek oda . –mondtam – Akkor megyek és bepakolok nektek.- Mondtam és elindultam Anasztázia szobájába pakolni . 1 órát vett igénybe a bepakolás 1 főre. 4 órát vett igénybe, amire végeztem 19:38 percet mutatott az idő . Amikor végeztem vissza mentem a szobámba és gyorsan lezuhanyoztam . Befeküdtem a ágyba és elaludtam .




Harry Styles  szemszöge 


Miami
Alig várom az 5 hónap és 3 hetes  nyaralásunkat Miamin . Lazulás, jó csajok,  pihenés, jó csajok, szórakozás, jó csajok . És említettem hogy jó csajok is lesznek , Mindjárt kiugrom a bőrömből.
- Na mizu Harry min gondolkodsz ennyire ?- huppant le mellém Liam .
- Csak a nyaraláson - mondtam mosolyogva mert jól fog esni nekünk egy kis kikapcsolódás.
- Szerintem azon gondolkodik hogy milyen lányokat fektessen le . – mondta Louis nagyon vigyorogva.
- Bevallom az is megfordult a fejemben – és egy perverz vigyor terült szét az arcomon
- Csalódtam volna benned ha nem ezt mondtad     volna – mondta Liam és megfogta a vállamat .  erre a mondatra csak megforgattam a szememet  .
- Hahó srácok – üvöltött nekünk Paul .
- Itt vagyunk mindannyian a nappaliba – kiabált vissza Niall Paulnak
- Jó hogy mindenki  itt van – mondta nagy vigyorral az arcán és leült az egyik fotelba .
- Mi ez a jó kedv  - kérdezte Liam  és mindenki  kíváncsian nézte hogy mit fog mondani .
- Ma fellépésetek lesz .
- Mi …de azt mondtad hogy csak két nap múlva lesz koncert .  –mondta Zayn idegesen
- Igen úgy volt de mindent át szerveztem egy kicsit ha nem baj . – még mindig mosolygott ami egy kicsit idegesített.
- És mi volt az a szervezés ? – kérdeztem
- Hát ügye úgy volt hogy kedden és még pénteken lesz koncert de mindent át szerveztem hogy ma legyen és a másik kettőre nem kell elmenni  és ezért vasárnap indulunk Miamiba . Mindenki felugrott a hír hallatán . Mindenki nagyon örült .

- Köszi Paul nagyon kedves volt ez . – mondta Liam és erre mindenki elkezdett bólogatni mindenki köszönés képen .  Elkezdtünk készülődni az esti koncertre . Nagyon jó sikerült a koncert . Hazamentünk és mindenki elkezdett pakolni . Holnap már indulunk, lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba . Nagyon izgultam hogy mi lesz Miamiban . Nagyon izgulok .